ZÖLD ÚTON JÁRHATUNK TAMÁSIBAN

ZÖLD ÚTON JÁRHATUNK TAMÁSIBAN

FONTOS ÖKOTURISZTIKAI CÉLPONTTÁ VÁLT A VÁROS AZ ELMÚLT HÁROM ÉVBEN

 

Felújított kilátó, túrapont és látogatóközpont várja a kikapcsolódni vágyókat. A hároméves projekt eredeti célkitűzései közül mind maradéktalanul megvalósult, sőt, a beruházásoknál jóval több: számtalan élményben részesültek azok, akik végigkísérték a projekt rendezvényeit is. 

Első lépésben a Fenyvesben található Kilátó felújítása készült el. A 13 méter magas építmény jelentős megújuláson esett át: a régi kilátót körbeölelik az akáctörzsek, ezáltal organikus részévé vált a környezetének. A Kilátó környezetében hinták, pihenőhelyek és interaktív élményösvények várják a kikapcsolódni vágyókat. 

A Termálfürdő szomszédságában kialakított Túrapont egységes rendszerbe fogja a turisztikai szolgáltatásokat és a turisztikai elemeket. A büfével, ajándékbolttal, Tourinform Irodával és akadálymentes mosdókkal, vendégtérrel felszerelt Túrapont tájékoztat a város turisztikai programjairól, kiegészíti a Termálfürdő szolgáltatásait. 

Az Ökoturisztikai Látogatóközpont, vagy újabb nevén Dám Pont, nem puszta kiállítótér és rendezvényhelyszín, hanem a beruházás megkoronázása is. Az épület természetes anyagok felhasználásával készült, egyrészt hogy minél kisebb legyen a beruházás ökológiai lábnyoma, másrészt azért, hogy természetes módon illeszkedjen környezetébe a Miklósvári parkerdőben. A Dám Pontban található kiállítás a 21. század igényei szerint készült: a látogatók számos interaktív, digitális eszköz (touch kijelzők, hangzuhany, 3D projektor és szemüveg, fotófal stb.) segítségével ismerkedhetnek meg a térségben fontos vadászati kultúrával, a város és a környék természeti és történeti értékeivel. 

A három beruházást egységes rendszerbe foglalja a túraútvonal-kijelölés. Az útvonal nem csak összeköti az épületeket, hanem azt végigjárva testi-lelki felfrissülésben lehet része a turistáknak. 

Fontos volt számunkra a projekt során, hogy a beruházások mellett a természet és a helyi értékek tiszteletére, szeretetére ösztönözzük a városlakókat. – fogalmazott Porga Ferenc, Tamási polgármestere a 2020. október 20-án tartott záróünnepség alkalmával. – Ennek érdekében több programot szerveztünk. Pl. nyári csillagtúrán, rendhagyó környezet- és történelemórán, kézműves foglakozásokon, ismeretterjesztő előadásokon vehettek részt az érdeklődők, és nagy örömünkre szolgált, hogy folyamatos figyelem kísérte a projekt rendezvényeit, megvalósulását. 

A „Tamási város fenntartható ökoturisztikai fejlesztése” elnevezésű, TOP-1.2.1-15-TL1-2016-00013 azonosítószámú projekt kedvezményezettje Tamási Város Önkormányzata. A projekt  458 681 950 Ft pályázati támogatásban részesült (a támogatás aránya 100%), a projekt összköltsége: 472 867 972 Ft. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A fejlesztés 2017. augusztus 1-jén kezdődött, és 2020. október 29-ig tart.

Elindult az interaktív eszközök beszerezése az Ökoturiszikai Látogatóközpontba

Elindult az interaktív eszközök beszerezése az Ökoturiszikai Látogatóközpontba

Lezárult a TOP-1.2.1-15-TL1-2016-00013 kódszámú “Tamási város fenntartható ökoturisztikai fejlesztése” elnevezésű projekt interaktív eszközökre folytatott közbeszerzési eljárása, a szerződéseket az önkormányzat megkötötte. A projekt keretében rendelt eszközök gyártása, fejlesztése megkezdődött, melyek majd az Ökoturisztikai Látogatóközpontban kerülnek elhelyezésre. 
 
A interaktív kiállítás fő célja a térség növény- és állatvilágának, valamint a város történelmi múltjának bemutatása a modern, interaktív eszközök segítségével. Olyan technológia eszközök kerülnek beépítésre a Látogatóközpontba, mint hangzuhany, bútorba épített touchkijelző, falra szerelt touch kijelző, mini számítógép konfiguráció, virtuális fotófal, íves 3D falelem, audioszett, 3D minimozi, előadótermi full HD 3D projektor, 3D szemüveg és vetítővászon.
 
A gyártás és beépítés augusztusban fog zárulni. Az eszközöket ezt követően Rendhagyó történelem-, és Rendhagyó környezetóra programokkal avatja fel az Önkormányzat.
 
További információ:  http://zoldutatadunk.hu/ 
Látogatóközpont a látványtervtől a kész épületig!

Látogatóközpont a látványtervtől a kész épületig!

Az építkezés egy évvel ezelőtt még épphogy csak elkezdődött, mára pedig áll az Ökoturisztikai Látogatóközpont impozáns épülete! Hosszú volt az az út idáig, de bátran állíthatjuk, hogy egy különleges épülettel gazdagodott Tamási és környéke! A természethez és a közvetlen környezetéhez szervesen kapcsolódó épület kiránduló csoportok, iskolai osztályok, turisták fogdására szolgál. A Látogatóközpontban kulturális és ismeretterjesztő bemutatók, interaktív foglalkozások, kiállítások zajlanak majd, de egy mini-büfében lehet felfrissülni egy kimerítő túra után vagy közben. Különösen fontos volt számunkra, hogy mindezen szolgáltatások akadálymentesek legyenek, így mindenki számára rendelkezésre állnak majd. A Látogatóközpontban hamarosan megrendezendő eseményekről a zoldutatadunk.hu honlapon és a Tamási – Zöld utat adunk Facebook oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. Reméljük, hamarosan személyesen is találkozthatunk és tekinthetjük meg ezt az egyedülálló épületet!

Téli túra – Hogyan pihen a természet?

Téli túra – Hogyan pihen a természet?

Téli túra- Hogyan pihen a természet?
2019.november 23. 10:00-13:00

 

Ki alszik téli álmot? Hogyan pihennek a növények és állatok télen? Hivatásos túravezetőink a Téli álom-kvíz mellett többek között ezekről is szót ejtenek a november végi túra során.

Útvonal:
Találkozóhely: Ökoturisztikai Látogatóközpont 10:00
Első állomás: Présház Múzeum – forralt bor és forró tea várja a résztvevőket
Második állomás: Kilátó – Téli álom kvíz túravezetőinkkel
Harmadik állomás: Túrapont – gyógytea kóstolás, kalács és helyi lekvárok bemutatása a helyi Zöldalma-Házból

Túravezetők:
Dr. Németh Imre – humánökológus, túravezető
ifj. Gadácsi Péter – ezüstjelvényes túravezető

A program a TOP-1.2.1-15-TL1-2016-00013 számú, Tamási város fenntartható ökoturisztikai fejlesztése című projekt keretében valósultak meg.

Mikulás Manóképzője – családi nap

Mikulás Manóképzője – családi nap

IDŐPONT: 2019.november 30. 15:00-18:00
HELYSZÍN: Városi Művelődési Központ
(7090 Tamási Szabadság út 50.)

Válj Te is igazi karácsonyi manóvá!

Beköltözik a Manógyár a Városi Művelődési Központba! Advent előnapján izgalmas karácsonyváró készülődésben vehetnek részt kicsik és nagyok. A Mikulás manói kicsit elfáradtak a gyárban, ajándékkészítés helyett felforgatták a terepet és trükkös akadálypályát építettek a Manógyárba belépőknek, hogy megdolgoztassák a kíváncsiskodó ifjúságot. A manó-állomásokat teljesítő résztvevők meglepetéssel távozhatnak!

  • Ajándék-katapult
  • Óriás Krampuszcsúzli
  • Mikulás futárszolgálat
  • Szánkóhúzó verseny
  • Levél célbajuttatása íjjal
  • Élő hógolyó
  • Diótörő
  • Futószalag
  • Szaloncukor felismerés
  • Puttonydobálás

KÉZMŰVESFOGLALKOZÁS ÉS FOTÓFAL IS VÁR MINDENKIT!

A program a TOP-1.2.1-15-TL1-2016-00013 számú, Tamási város fenntartható ökoturisztikai fejlesztése című projekt keretében valósul meg.  

ELIXÍR – Gyógynövény-előadások

ELIXÍR – Gyógynövény-előadások

ELIXÍR GYÓGYNÖVÉNY-ELŐADÁSOK

 

HELYSZÍN: Városi Művelődési Központ (7090 Tamási, Szabadság út 50.)
ELIXÍR gyógynövény-előadások 9:00-12:00

9:00 Levendula igen/nem (Gulyás Imre előadásában)
10:00 A vércukor szinten tartásában szerepet játszó gyógynövények – előadás teakóstolással, süteménnyel – (Kovacsikné Németh Katalin és lánya, Kovacsik Katalin előadásában)
11:00 Tudnivalók és hasznos tanácsok a gyógynövények alkalmazásához (Bordi Anna előadásában)